Soha, sehol, senkinek!

Vendel Imre gépkocsivezető 1945-ig a magyar hadsereg tisztje volt (zsidó-bolsevik kifejezéssel élve "horthysta" tiszt) . 1951-ben várandós feleségével és két fiúgyermekével kitelepítik. Egy falusi lakos jóvoltából egy romos iskolaépületben töltenek két évet, mert az ÁVÓ pajtát szánt nekik lakásnak. Itt születik meg orvosi közreműködés nélkül harmadik fiuk. A falun is jelen van a bolsevista elnyomó gépezet, ÁVÓs pribékek, és az ÁVÓ segítőjévé züllesztett rendőrség. A falusi lakosságot éppen úgy sanyargatják, mint a kitelepítetteket. Ezen kívül folyamatosan próbálják egyik embert a másik ellen uszítani. Semmiségekért (egy darab csomagolópapírt találnak a lakásban) pofoznak, kínoznak és visznek a rendőrségre embereket. Vendel Imrét egy alkalommal összeverik ÁVÓs pribékek, mert nem akar besúgóként tevékenykedni. A gabonát egyszerűen elrabolják az emberektől "beszolgáltatás" néven, gépeiket, szerszámaikat elveszik tőlük. Az iskolában a tanár azt mondja Vendel fiának, hogy neki sokkal jobban kell tudni ahhoz, hogy jó jegyeket kapjon, mint más gyerekeknek, és ő nem fog neki, a kitelepítettnek jó jegyeket adni, akkor sem, ha jól felel. Ez valószínűleg a tanár magánakciója, melyben gonoszságát vagy aljasságát mutatja be. "Természetesen" a Vendel fiú nem úttörő, mert őt nem veszik fel. A mindennapi létért való küzdelemben felörlődik a család összetartó ereje, a szeretet. Némelyeknél a megpróbáltatások összeforrasztják az embereket, másoknál gyöngítik a kapcsolatokat. Ennél a családnál a második történik. 1953-ban elhagyhatják a kényszerlakhelyet. Ezek után az apa folyamatosan eltávolodik családjától. Az elmúlt két évről nem beszélnek soha, sehol, senkinek...